Hírek

Kovács Éva ének tanárnő nagyszerű meglepetést szerzett a nevelőtestületnek. Másodikos és negyedikes gyerekek énekkel, zenével és körjátékkal lepték meg a tanév végére megfáradt pedagógusokat. Kollégáink zenekara aratta a legnagyobb sikert.
Köszönjük Éva néninek és a szereplő gyerekeknek  és kollégáknak, hogy gondoltak ránk!
 

ozio_gallery_nano
Ozio Gallery made with ❤ by turismo.eu/fuerteventura

 

Iskolánkban évek óta hagyomány, hogy tavasszal játékos sportvetélkedőt szervezünk kerületünk legapróbbjainak. Ezen a versenyen eddig az óvodák nagycsoportosai vettek részt. Idén az az igény fogalmazódott meg, hogy saját tanítványainknak, az alsó tagozatosoknak szervezzük meg ezt a rendezvényt.

A Losonci Téri Általános Iskola nem magyar anyanyelvű tanulóinak SZÍNES programja

 

Mansur Mundír (6. osztály): MESSZE

Messze vagyok a hazámtól,

Messze vagyok szülőhelyemtől,

Messze vagyok szeretteimtől,

Messze, ahol az ég a földet éri,

Ahol más nyelvet beszélnek,

Amit én nem értek…

 

A program elsődleges célja a tanulók Magyarországon történő tanulmányainak segítése, a beilleszkedés megkönnyítése. Távlati célunk természetesen az idegen ajkú gyerekek társadalmi beilleszkedésének segítése, jövőjének megalapozása. A beilleszkedést ezen a szinten elsősorban az szolgálja, ha hozzásegítjük a tanulókat ahhoz, hogy sikeresen kommunikáljanak az iskolai környezetben, és megértessék magukat kortársaikkal az iskolában és az élet más színterein.

Záró szakaszához érkezett a Losonci Téri Általános Iskola kétéves ERASMUS+ PEARLS pályázata.

A korai iskola elhagyás megelőzésére koncentrál a projekt valamennyi eleme:

  • MENTOR PROGRAM- a kerület közeli gimnáziumának diákjai közszolgálat keretében segítik a programban résztvevő általános iskolások tanulmányait. Életvezetési ismereteket saját példájukkal, szaktantárgyi tudást tanulástechnikai fogások bemutatásával adnak át. A mentor-párokból álló csoportot az Artemisszió Alapítvány készítette fel a feladatokra, és közben valódi közösséggé alakultak.
  • ÖNISMERETI TRÉNING – a pályaválasztás előtt álló fiataloknak segített az a csoportos kompetenciafejlesztő foglalkozás sorozat, melyet pályázati partnerünk tartott. A továbbtanulás számos kérdését érintették a témák, a „mi leszek, ha nagy leszek?” komoly kérdésétől, a magabiztos szóbeli vizsgázás kérdésein át az öltözködésig.
  • PIHI SZOBA- otthonos, szoba-konyhás összkomfort a lakótelepi iskola egyik sarkában. Beszélgető sarok, puha szőnyeg, játékok, konyha, fürdőszoba. Itt lehet pihizni, tanulni, versenyre készülni, lelket ápolni, szülői tanácsadást végezni.
  • KÉTTANÍTÓS MÓDSZER- a korai iskolaelhagyók között magas számban vannak, akik osztályismétlés miatt, azaz alapvető kompetenciák hiányában kerülnek ebbe a kategóriába. A kéttanítós modell elsősorban a sajátos nevelési igényű és/vagy halmozottan hátrányos helyzetű tanulók többiekkel együtt történő egyéni fejlesztését hivatott megoldani. Lényege, hogy egy osztállyal egyszerre két pedagógus foglalkozik, nemcsak a tanórán kívül, nemcsak a felkészülés során, de magán a tanórán is.

Egykori és jelenlegi diákok, valamint pedagógusok és szülők látogattak el a Losonci Téri Általános Iskola fennállásának harmincötödik évfordulója alkalmából megtartott ünnepi rendezvényre 2017.03.29-én a Turay Ida Színházba. A jeles nap alkalmából fiatal virtuózok mutatták meg tehetségüket, de volt, aki egy szép verssel emlékezett az iskolában eltöltött éveire. Az ünnepi rendezvényen jelen volt Sántha Péterné alpolgármester is, aki a rendezvény fővédnöke volt. Az ünnepségen részt vett "Az ének iskolája" című műsor tehetségkutató verseny egyik győztese Berki Artúr is, valamint a Virtuózokból ismert Oláh Gergő. Fellépett a Losi jelenlegi énekkara, Kovács Éva tanárnő segédletével, és még sokan mások...

Szeretnénk ezúton is megköszönni az önkormányzat támogatását, hogy egy ilyen színvonalas műsorhoz segítettek hozzá bennünket.

A Migráns Program egyik év végi beszámolója:

Mi is ez a "Sokfélék vagyunk" projekt a Losiban?

A Rosa Parks Alapítvány „Losi projektjének” elindulását több cél vezérelte. Az iskola tanulói közössége sokszínű, a 8. kerületben élők roma gyerekek nagy aránya mellett sokféle nemzetiségű gyerek van a Losi tanulói között. Az iskola közössége számára a multikulturalitás és befogadó szemlélet alapérték, és az iskola tantestülete elkötelezett, hogy a tanulási folyamatban is építsenek a tanulói sokféleségre.

A projekt fő célja, hogy szülői, közösségi támogatást biztosítson a iskolában a pedagógiai munka megújítását segítő korszerű pedagógiai módszer, a Komplex Instrukciós Program (KIP) közelmúltban bevezetett alkalmazásához és megerősítse a szülők és az iskola együttműködését. Célunk továbbá, hogy segítsük megismerni és népszerűsíteni az iskolát, a Losiban folyó pedagógiai munkát.

A tanulók kulturális sokszínűségére építő közösségi programjainkkal azon dolgozunk, hogy a multikulturalizmus az iskolai életben, mint érték jelenjen meg és ennek a szülők is aktív részesei legyenek. Így próbáljuk elősegíteni a szülői közösség fejlesztését.

A projekt során a szülők, pedagógusok és tanulók körében végzett kérdőíves felmérés alapján felállítunk egy helyzetképet az iskoláról. A véleményeket összegezve felvázoljuk a fejlesztendő területeket és ezek gyakorlati megoldási lehetőségeiről is beszélgetünk a szülőkkel és pedagógusokkal.

Fel