Hírek

Losoncis sakksikerek a 2016-os fővárosi és országos diákolimpián

Az idei sakk diákolimpia fővárosi, majd az azt követő országos döntőiben is folytatták sikeres szereplésüket a LOSIsok.

A február végi budapesti erőpróbán az alsós fiúcsapat fővárosi bajnoki címet szerzett. Ezüstérmes lett a felsős lánycsapat, valamint Ördög Patrik 3.c, a 3-4. osztályos fiúk és Le Thi Quynh Anh 7.c, a 7-8.-as lányok egyéni versenyében.

A március második felében lezajlott országos egyéni döntőkön Tóth Nikoletta 4.c , Miskolcon ezüstérmes lett az értékszámos 3-4.-es lányok között, Bolgár Katica 5.a pedig az 5-6. évfolyamos amatőr lányok dobogójának harmadik fokára állhatott az eredményhirdetésen.

Az április 23-25-én, Szombathelyen lebonyolított országos csapatdöntőn veretlen felsős lánycsapatunk - a későbbi győztes ellen elleni győzelmet követően-az ezüstérmeseket és a másodikok kupáját vehette át.

Az utóbbi nyolc évben hét országos elsőséget szerzett LOSIs csapatok teljesítményét már háromszor is a legeredményesebb nagytérségi iskola kupájával ismerte el a Magyar Sakkszövetség Elnöksége. (Legutóbb idén januárban.)

A fővárost és kerületünket is méltón képviselték a Losoncis csapattagok. Ők a 2008-tól tanrendünkbe került sakkoktatás legsikeresebb képviselői, a tanulásban is élen járnak.

A csatolásban, a fotón:

Az idei országos diákolimpiai csapatdöntőn résztvevő losisok

A 2016 os országos csapatdöntőn résztvevő losoncisok

Balról-jobbra: Hátsó sor-2. helyezett felsős lánycsapat. Tagjai: Cseke Viktória, Vincze Noémi, Le Thi Quynh Anh (Ani) és Shan Zheng Wen (Kata) mind 7.c.

Alsó sor: 8. helyezett alsós fiúcsapat. Tagjai: Tóth Nikoletta 4.c, Puska Ádám és Nógrády Péter  mindkettő 3c és Bárány Máté 2.a. 

ozio_gallery_jgallery
Ozio Gallery made with ❤ by turismo.eu/fuerteventura

2016. március 23-án rendezték meg a Béres Ferenc Országos Református Éneklő Verseny a Budapest-Fasori Református Kollégium Julianna Általános Iskolájában, amelyre szerte az országból, illetve határainkon túlról is érkeztek diákok. Idén négyszáz nevező indult, nyolc különböző korosztályban, csoportos, illetve egyéni kategóriában.

 

Diákjaink kiemelkedő eredményeket értek el:

  • Ökrös Vanessza (4.c) – egyéni kategória: arany minősítés, III.helyezett
  • Bálint Hanna, Lu Jia (4.c) – csoportos kategória: arany minősítés

Felkészítő tanár: Tóth Orsolya

 

ozio_gallery_jgallery
Ozio Gallery made with ❤ by turismo.eu/fuerteventura

 

Jótékonysági forralt borozás és adománygyűjtés December 21-én a Vörösmarty téren!

Meglátogatta iskolánkat a Rotary club Budapest-Margitsziget, ill. német partnerklubjuk (Rotary Club Berlin-Gendarmenmarkt).

A következő levelet osztották meg velünk látogatásuk után:

Fel