Vendégek a Losiban

Ritmikus gimnasztika a Losiban
2019-03-25
Álomsuli a Losiban
2019-04-10
Ritmikus gimnasztika a Losiban
2019-03-25
Álomsuli a Losiban
2019-04-10

Referenciaintézményi minőségünkhöz híven február 27-én és március 7-én vendégeket fogadtunk iskolánkban. Februárban a Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola teljes tanári kara és a Vajda Péter Általános Iskola két érdeklődő pedagógusa látogatott el hozzánk, márciusban pedig a Kesztyűgyár Közösségi Ház és a Rotary Club képviselői mellett bajai, szentendrei és nyírtelki pedagógusokat láttunk vendégül.

Mindkét eseményen iskolánkkal és a nálunk folyó pedagógiai munkával - kiemelve a Komplex Instrukciós Program (KIP) módszerét és az azzal kapcsolatos tevékenységeinket - ismerkedhettek meg látogatóink, akik az előadások mellett természetesen nyílt órákon is megtapasztalhatták a KIP módszer előnyeit.

Bemutató foglalkozást tartott Szűcs Enikő, Gaál Emőke, Wagner Rita, Kériné Böröcz Klára, Makai Tamásné, Szabó Rita, Nyírő-Kovács Márta, majd Rábel Gita, Harcziné Kosár Andrea és Földi Judit. Köszönet a tanórákon résztvevő diákjainknak is lelkes aktivitásukért és fantáziadús feladatmegoldásaikért, mellyel lenyűgözték vendégeinket! A visszajelzések egyértelműen pozitívak voltak, így reméljük ezzel a programmal is öregbítettük iskolánk jó hírnevét!