Világnapok a Losiban!
2019-05-22SUPERAR
2019-06-03A Losonci Téri Általános Iskola legkiválóbb ifjú sportolói mérkőztek meg egymással május 21-én a Losi Extázis nevű versenyen. Ügyességre, gyorsaságra, koncentrációra is szükség volt ahhoz, hogy valaki a leggyorsabban teljesítse a szárazföldi és a vízi akadálypályát. Az egészséges versenyszellem és a szurkolók biztató kiáltásai mellett, a sztárvendégként fellépő Animal Cannibals zenekar produkciója is kellő lendületet és lelkesedést adott az ifjú sportembereknek a kihívás teljesítéséhez.
A verseny kezdetét jelző sípszó elhangzása előtt Stenczinger Csilla, a Losi igazgatója köszöntötte a jelenlévőket, majd az Animal Cannibals együttes alapozta meg a délelőtt vidám hangulatát.
A népszerű Exatlon című televíziós műsor által ihletett verseny két részből állt: a 24 versenyző, akik a korábbi válogatásokon osztálytársaik között a legjobbaknak bizonyultak, most szárazföldön és vízen is megmérkőzött egymással.
A Takarítónő című dal refrénjét a gyerekek is együtt énekelték az előadókkal, akik lapunknak elárulták, hogy mindig örömmel térnek vissza gyermekkoruk egyik fontos helyszínére. Általános iskolás éveiket felidézve az örökifjú rapperek elmondták: sok kalandban volt részük, és a sport is fontos szerepet játszik a mindennapjaikban.
A rendezvény kapcsán Stenczinger Csilla igazgatónő kiemelte: mindig nagy hangsúlyt fektettek a gyerekek rendszeres mozgására is, és a most első alkalommal megrendezett Losi Extázis mellett évről évre számos sportrendezvényt szerveznek számukra: egyebek mellett a sportnapot, az alsós és felsős Losilimpiát, a legifjabbak számára pedig az Ovilimpiát.
A sárga és a fehér pólós csapat versenyzői a tornateremben felállított akadálypályán – ahol többek között labdákat szedtek össze, pad alatt másztak át és bójákra dobtak célba – koncentrációjukat, gyorsaságukat és ügyességüket is próbára tették. A vízi feladatok teljesítéséhez sem volt elegendő jól úszni: pontosság, gyorsaság és olykor leleményesség is kellett a feladatok során.
A nap végén a szervezők kihirdették a bajnokokat. A tornateremben megtartott versenyen Balázs Hanna 6. osztályos és Nagy Károly 8. osztályos tanulók lettek az elsők, az uszodai versenyből.
Balogh Szabina és Mahmoud Omár 8. osztályos tanulók kerültek ki győztesként, összesítettben pedig a sárga csapat végzett az első helyen. De senki nem távozott üres kézzel: az édességek és gyümölcsök, illetve az élmény mellett a versenyzők oklevelet, illetve serleget is kaptak ajándékba.