Költészet napja a Losiban

Rotary támogatás
2019-04-15
Határtalanul – Barangolás Kárpátalja kincsei között
2019-04-29

A Losiban hagyomány az egész iskolát megmozgató költészet napi megemlékezés. Már februárban lázasan készülünk erre az eseményre, hiszen tanulóink verseiből készítünk egy költészet napi antológiát „Rímmel-ámmal” címmel. Eddig témakörök szerint csoportosítottuk a verseket. Sokan írtak a családról, barátságról, kedvenc háziállatról, de találkoztunk tavaszköszöntő, nyári emlékeket felidéző verssel is, sőt volt, akit a kedvenc sportja ihletett versírásra. Idén arra kértük a gyerekeket, hogy egy-egy ismert versről eszükbe jutó gondolataikat foglalják rímbe. A diákok az osztályfőnökök segítségével egy-egy szép idézetet is választottak a nevezetes napra.

Április 11-én a tornateremben megrendezésre kerülő műsorba a tanulóink által írt versekből válogattunk, melyeket a Turay Ida Színház művészei olvastak fel felvételről. Minden elhangzott verset nagy tapssal jutalmazott a közönség.

A rendezvény az udvaron folytatódott. A DÖK szervezésében az osztályok lufit kaptak, melybe a gyerekek által választott idézet is bekerült. A felolvasott idézetek felkerültek az udvaron felállított versfára, majd egyszerre engedtük fel a környezetbarát lufikat.

A verset írt gyerekeket csokival és egy antológiával jutalmaztuk.